Hviezdoslav, Pavel Országh: TAK, HEROLDE TY SVITAJÚCIH ČASOV / S NEM LESZ TÖBB ELNYOMOTT
Hviezdoslav, Pavel Országh:
TAK, HEROLDE TY SVITAJÚCIH ČASOV
„Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz
végül egy erős akarat?
hiszen magyar, oláh, szláv bánat
mindigre egy bánat marad.“
Ady[9]
Tak, herolde ty svitajúcich časov:
nám v jednu vô?u načim túľby zlia?,
po článkoch ochabnuté osamelých;
keď ľialime dnes kvi?bou jednohlasou:
by zajtra, dá-li Boh a ą?astie smelých,
sme rovnako sa mohli radova?.
Bo, áno, dlhý ľia? náą totoľný je,
mien rôznych len ten istý zármutok.
I keď nám okovy jak prsia zviera,
keď ako ľarnov zohýna nám ąije:
či sútrpných táľ’ nemá spoji? viera
s?a cirkev týchľe spasných pohnútok?
Trpíme krivdou vąetci, nyjúc vąetci
dňu vykúpenia zreme v ústrety,
od vekov v úval zatlačené plemä.
Nuľ, spolčme uľ raz vô?u v spolnej veci,
vyrknime: ďalej stráda? nebudeme…
Nie: väčąino, skrič, biedy obre ty!
My základom sme, budova kde stojí,
nie dlaľ, jak tára panský darmoą?ap;
drep, peno!… sme prúd, loď čo plaví čule,
prúd v krvi hen, tu prejavený v znoji;
a včely sme, čo neleňoąia v úle…
nos, trúde, med tieľ! ak nie, hladom skap!
Sme uhly stavby, dychtivej vzrás? k nebu,
korábu vlny smerom v Kolchidu;[11]
snáh ramená sme v neustálom ruchu: —
kde za to nám mzda, prípust k výhod chlebu,
čes? ?udská, srdcu rozkoą, svetlo duchu…?
Tie chceme! voláme… kým neprídu.
A toto slovo bez hnevu, no rázne,
bo ľivota zvon, strasie hradbami
hrdzavej pýchy, sebectva a mamu;
im v duąe zhučí hromom pôstnej kázne…
Vsta? musí svedomie! vzís? z mračien rámu
spravodlivosti slnce nad nami!
A nebude viac „potlačených, zbitých“,
zmier bratský zvelí; s právom jednostaj
si pôjde povinnos?; vľdy ko?kí v práci,
od stola zásluh to?ko vstane sýtych;
a rodné reči kol s?a spevní vtáci
sprevádza? budú tvorčí vlasti máj…
[9] „Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz végül egy erős akarat? hiszen magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat marad.“ — „Z tisícich ľravých túh sa prečo neskúva vô?a jediná? Veď Maďar, Rumun, Slovan v ľiali jedno sú, jedna rodina“. (Preloľil Ján Smrek). Presnejąie: zsibbadt-meravých a ďalej: Prečoľe sa nakoniec nestane z tisícich túh jedna mocná vô?a? veď maďarský, rumunský a slovanský ľia? je vlastne ten istý. Tieto slová napísal maďarský básnik Endre Ady (1877 — 1919) v básni „Pieseň maďarského jakobína“.
Hviezdoslav, Pavel Országh:
S NEM LESZ TÖBB ELNYOMOTT
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
végül egy erős akarat?
Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
mindigre egy bánat marad.
Ady
Igen, te virradó idők heroldja:
- Egy akarattá forrjon hát a vágy,
S akik törötten, elhagyatva sírunk,
S akiknek fáj a fáradt, néma sors ma,
A jószerencse s isten adja írunk,
S a bátrak előtt hulljon le a gát.
Igen, igen, mindigre egy a bánat,
Nevet cserél a bő, de megmarad.
De bárhogy húz a kín kolonca itt benn,
S görbíti, mint a malomkő a hátad,
Nem kell-e összeforrnunk tiszta hitben,
Mint egyházban a hívő és a pap?
Hisz mindnyájunkat kínoz itt a gazság
S lessük, jön-e a megváltás, a más?
A mélybe nyomtak gőgös századévek,
Ügyünk közös, hát jöjjön az igazság:
Mondjuk ki: nem kell ez a koldus-élet...
Támadj fel: többség, éhes óriás!
Alapkő vagyunk, s rajtunk áll az ország.
Bár mást fecseg az őri, rongy here;
Tenger vagyunk, s a tenger gyors hajója,
Vérünk bugyog, verejték lepi orcánk,
S méhek vagyunk, a kas munkálkodója...
Hordd csak a terhet, vagy pusztulj bele!
Alap vagyunk, s a ház fenn nőni vágyik -
És hab vagyunk a rengő tengeren;
Vagyunk az izmok örök lendülése:
De hol a bér, melyre a munka vár itt,
Kenyér, becsület, öröm drága fénye?...
Míg el nem jön, mi hívjuk szüntelen.
Halk ez a szó, de életünk harangja,
És kristályos-keményen beletép
Önző csalásba, rozsdált büszkeségbe,
S böjti beszédként záporoz le hangja.
Lelkiismeret, riadj te is vége,
s lépd bátran át a felhők keretét!
S nem lesz több elnyomott s megvert - a bátor
Testvéri béke új parancsot ád;
Jog s kötelesség egy lesz; aki munkál,
Jóllakva kél az érdem asztalától;
És anyánk nyelvén friss madárdalunk száll,
Zengve a dolgos haza májusát...
(Ford.: Kardos László)
